2015. december 15., kedd

Sara Raasch - Hó, mint hamu

  A Twister Media Kft. jóvoltából immár magyarul is olvashatjuk Sara Raasch izgalmas trilógiájának első részét, a Hó, mint hamut. A regény nem is lehetne aktuálisabb, mint most, amikor sokan közülünk annyira vágyják a havat, mint Meira és a Télországiak. Gyertek és járjátok be velünk Primoria királyságait, keressük meg együtt a mágiasztereket, ismerjétek meg velünk ezt a mágiával és érzelmekkel teli kalandos regényt. 
  Az út első napjára 2015. december 14-én kerül sor, majd ezt követően minden nap másik hat blogger segítségével ismerhetitek meg a Hó, mint hamu világát. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékunkon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - három példány a Hó, mint hamu című könyvből! 

Sara Raasch - Hó, mint hamu 

Miért pont ez? A fülszöveg és a borító megfogott és nem eresztett.

Fülszöveg: TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat. 
  Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt. 
  Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány. 

Vélemény: Amilyen nehézkesen indult a kapcsolatom a regénnyel, annyira meglepő, hogy az idei top3-ba bekerült nálam. Hatalmas szerelem lett ez a könyv, elvakult és megmásíthatatlan és teljesen váratlan. Aki szereti a disztópiákat, a YA regényeket és a középkori hangulatot tele mágiával, annak kihagyhatatlan ez a könyv! Ez tipikusan az a regény, aminél a folytatás miatti várakozás miatt legszívesebben a tapétát szaggatnám vagy a Shrekből ismert Szamárként viselkednék a Kiadóval, hogy: megjelent már? megjelent már? megjelent már? De amíg a folytatásra várok, addig tuti biztos, hogy legalább egyszer újra fogom olvasni, már csak azért is, mert kíváncsi vagyok újra a regény eseményeire annak tudatában, amik kiderültek a végén. Már most tudom, hogy teljesen más élmény lesz így, de ugyanolyan ütős, ráadásul bele akarom magam vetni a világ tanulmányozásába és megismerésébe. De hogy miért is lett hatalmas szerelem? Miért is rajongok, amikor nehezen indult a viszonyunk?

  A regény eleje és még talán a fülszöveg is azt sugallja, hogy egy szokásos tucatdisztópiával van dolgunk, amit mostanában annyira felkaptak, de már lassan abból is kezd sok lenni és egy kaptafára megy az egész, de a regény megcáfolta az előítéleteimet. A főhősnő, Meira kevéske életben maradt társával vándorol Primoria királyságai között. Többnyire a királyságok közti síkságon élnek, de folyamatosan mozgásban vannak, hiszen menekülnek, de egyben keresnek is valamit.  Primoriának nyolc királysága van, négy évszak királyság és négy nem évszak királyság. Mindegyiknek van egy mágiasztere, egy olyan varázsos eszköze, amibe mágiát sűrítettek még évszázadokkal ezelőtt. A mágiaszterek a királyok és királynők tulajdonában állnak és ők használják fel ezt a mágiát királyságuk gyarapítására, ki a gazdagságra és jólétre, ki a hatalomra, ki pedig valamelyik emberi tulajdonság megerősítésére. A Télországiak mágiasztere, egy medalion kettétört, amikor az ellenséges Tavaszföldiek letámadták őket, így a mágiájuk, a királynőjük és az országuk is elveszett. Aki nem halt meg vagy nem szökött el, az most a Tavaszföldiek rabszolgája és olyan táborban sínylődik, ami a koncentrációs táborokra hajaz.  A háború túlélői, Meira és csapata azt hiszik, hogyha sikerül egyesíteni a medaliont, akkor visszatér a mágiájuk és ennek segítségével Mather, a fiatal király uralkodni tudna és fel tudná szabadítani a rabszolgasorsban élő télországaikat. Angra, a tavaszföldi király mindig új helyre szállíttatta a medalion két részét, hogy azokat ne lehessen újra egyesíteni, így egyben csaliként is felhasználja, hogy az utolsó életben maradt télországit is rabigába hajtsa. 

  Meira és a leendő király, Mather még kisbabák voltak, amikor a háborúból kimenekítették őket. Sir, a felesége és a többi túlélő nevelte fel őket, Sir kimondottan katonának nevelte őket. Az együtt felnövés eredményeként természetesen szerelem is szövődött a két fiatal között, ami viszont nem teljesedhet be, hiszen Mather lesz a király, Meira meg csak egy egyszerű télországi lány. Meira, hogy megbecsülést szerezzen, minden áron a medalion nyomára akar bukkanni és a felderítő csapattal akar tartani. Mikor ezt végre sikerül elérnie, az örömbe üröm vegyül, ugyanis olyan titkok birtokába jut, ami gyökeresen megváltoztatja a jövőképüket és a túlélési esélyeiket. Kénytelenek lesznek megnyerni maguknak egy királyságot szövetségesnek, másként esélyük sincs. De mit tehetnek, hogyha mindenhol csukott ajtók fogadják őket, mert félnek Angra hatalmától? Cordell még talán egyezkedne, de olyan árat kérnek a szövetségért cserébe, ami alapjaiban változtat meg mindent. 

  A regény eleje elég lassan indult be, de szerencsére ez nagyon rövid ideig tartott, utána viszont beindultak az események, akció követett akciót, újra és újra meglepődtem, a csavarok csak úgy pörögtek egymás után, egyre jobban kitágult a világ, egyre többet és többet tudtam meg a hatalmi ágakról, a királyságokról, a történelmükről és legfőképp a mágiáról. Ez a regény tele volt varázslattal, izgalommal, kalanddal, kiváló szerelmi háromszöggel, sok más megható emberi érzelemmel, szóval minden tekintetben lenyűgözött. A világ felépítése borzasztó érdekes volt, a középkori hangulat keveredve a mágiával nagyon megfogott. Pillanatok alatt a regény végére értem. Az alábbi gif fejezi ki a legjobban, hogy mit éltem át olvasás közben:



  Mindezek mellé nagyon jó karakterek is voltak a regényben. Meira bátor, erős, elkötelezett híve Télországnak, de nagyon emberi módon elég sokszor kétségbe vonja a saját érzéseit, hiszen hogyan is tudna ő kötődni és visszavágyni egy olyan országba, amire nem is emlékszik, hiszen kisbaba volt még. De azt tudja, hogy akiket szeret, az a kevés túlélő és legfőképp Mather nagyon fontosnak tartják, hogy a medaliont visszaszerezzék és helyreállítsák Télország hatalmát, így az ő számára is fontossá válik. Az életét adná a csapatért, így Télországért is, hatalmas nagy bizonyítási vágy van benne, hiszen meg akar felelni a szeretteinek. Ha nekik pedig a medalion kell, akkor ő azt mindenáron megszerzi. Meira majdnem tökéletes hősnő, nem nyavalyog, erős, bátor, vakmerő, de megvannak a maga hibái is. Gyakran nem gondolja  át rendesen a dolgokat mielőtt cselekszik, így néha csak ront a helyzeten, de közben meg nagyon ért ahhoz, hogy kihúzza magukat a pácból. Kitűnően bánik a csakrammal, az az ő harci fegyvere, viszont Jannuari meggyűlik a baja a közelharccal. A Sirrel való kapcsolata is nagyon megfogott, ez az a fajta nevelő apa és lánya kapcsolat volt, amikor a lány azt hiszi, hogy azért bánik vele keményen a nevelőapa, mert utálja, miközben pont az ellenkezője az igaz.

  Mather, a leendő király és egyben a szerelmi háromszög egyik csúcsa, kedves és tipikus jófiú karakter, akiben már érződik a leendő komoly felnőtt és a király, de még nem vetkőzte le a tinédzserkori csetlés-botlást. A regény elején még én is idealizáltam a szerelmüket és szurkoltam, hogy a konfliktus megoldódjon, Mather vegye feleségül és legyen Meirából királynő, de a megoldástól padlót fogtam, totál nem arra számítottam, amit az írónő megalkotott. Bejött a képbe Cordell hercege és onnantól kezdve el volt felejtve mindenki. Tűkön ültem, főleg a közös jeleneteknél, hogy mikor kerülnek már közel egymáshoz Meirával és aggódtam, hogy ugye nem csak én képzelem oda a szerelmi szálat, ugye lesz belőle valami? Ha meg nem ezen pörgettem magam, akkor izgultam az események és harcok miatt, vagy felháborodtam a táborokon és a télországiaknak szurkoltam teljes erőbedobással, vagy éppen hevesen gyűlöltem Angrát és a hordáját. Vagy ámuldoztam a világon és a mágián. Hihetetlenül izgalmas regény volt, ami az elejét leszámítva végig lekötötte a figyelmem, azt hogy vettem-e levegőt olvasás közben, onnan tudom, hogy még élek. Szóval nagyon heves érzelmeket váltott ki belőlem a regény és az érzelmi skála szinte mindegyik pontján, ami igazolja számomra, hogy ez az igazi, ez a nekem való könyv. Ilyet, még többet!

  A regény Az éhezők viadala, a Párválasztó sorozat és egy kis Trónok harca keveréke, mindegyikből a legjobb részeket kicsippentve. A mágia és a regényt körbelengő télies varázsosság pedig iszonyat jó téli hangulatot csinált, már csak egy kis hó kéne hozzá. És persze a folytatás, lehetőleg minél hamarabb, mert amióta becsuktam a könyvet, azóta is ezen pörgök és minduntalan visszatérnek a gondolataim Primoria nyolc királyságához.  




_____________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Mather, Meira, Theron, Hannah
Tetszett: minden!
Nem tetszett: -
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 496 oldal
Kiadó: Twister Media
Megjelenés: 2015.11.15.
____________________________________________________________________________________
 Nyereményjáték 

 A Twister Media Kft. felajánlásának köszönhetően ismét nyereményjátékra invitálunk Titeket. A szerencsés nyertesek megnyerhetik a három könyv egyikét! 
  A Hó, mint hamu világában, Primoriában nyolc királyság, így nyolc főváros is található, de az első részben egyelőre csak hetet ismerhetünk meg (Nyárföld, Őszföld, Télország, Tavaszföld, Yakim, Ventralli és Cordell – Paisly egyelőre még ismeretlen), ráadásul hét bloggerünk is van. A feladatotok az, hogy kitaláljátok a hét főváros nevét és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. A hét fővárost hogyan is találjátok meg? Olvassátok el figyelmesen a bejegyzések/vélemények szövegét, ugyanis a városnevek a mondatok valamelyikébe bújtak. Honnan lehetsz biztos benne, hogy a megfelelő városnevet találtad meg? A városnév értelmezhetetlen, nem odaillő módon szerepel a mondatban. Kalandra fel! 

Figyelem! A postázás kizárólag magyarországi címre történik. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újra sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway
 ____________________________________________________________________________________
 További állomások 

12/14 Letehetetlen
12/15 Könyvszeretet 
12/16 MFKata gondolatai
12/17 Kelly és Lupi olvas
12/18 Deszy könyvajánlója
12/19 CBooks
12/20 Dreamworld
_____________________________________________________________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...