2014. október 7., kedd

Egy négyállomásos turné keretében mutatunk be nektek egy álnév alá rejtőző magyar író első kiadott művét. Mindig jó olvasni hazai szerzőtől, és rádöbbenni: lehet, hogy nem ismerik nemzetközileg, de ez is van olyan jó, mint bármelyik bestseller. A köd általában csak egy időjárási jelenség, de néha több annál. Néha nem árt, ha vigyázol, mert veszélyes is lehet. Nem minden az, aminek látszik. Mindig figyelj a ködben, és hallgasd a dobszót!

A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben (Holdárnyék #1) 

Miért pont ez? Nagyon-nagyon kicsit, de valamennyire ismerem az írót, így nagyon kíváncsi voltam a könyvére.

Fülszöveg: Amy Soleil élete nem egyszerű. Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania. Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe. Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut. Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet. Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű. A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland. 

Vélemény: Volt ebben a könyvben valami, ami miatt nagyon megszerettem, a hibái ellenére is. Már most várom a második részt, simán olvastam volna tovább is a sztorit, főleg, hogy el lett előttem húzva a mézesmadzag azzal a függővéggel (amit - most már komolyan mondom - törvénnyel tiltanék :D). Én is adok hideget-meleget, de az összbenyomásom nagyon pozitív és kellemesen csalódtam. Nem szoktam szeretni a magyar írók könyveit, egy-két kivétellel, így itt is voltak fenntartásaim, de néha jó levetkőzni ezeket az előítéleteket. Örülök, hogy el tudtam olvasni a könyvet, mert most már olyan karakterek is élnek a fejemben, mint Amy, Gary, Ash, a portás és a suliigazgató, most már ők is szórakoztatnak abban az irodalmi őskáoszban, ami bennem van. És mielőtt elfelejteném, a zene miatt is nagyon megérte elolvasni a sztorit, mert kincsekre leltem. Nincs valami kifinomult zenei ízlésem (értsd: mindent hallgatok, hangulatfüggő), így nagyon szeretem, ha ajánlanak valamit és a könyvekben lévő zenei utalásokat is kimondottan ezért szeretem (mindig meghallgatom a számokat). Most éppen, illetve már két órája ripítben van az Alice Cooper-féle Novocaine. 


 Mindig a rossz hírt szeretem előbb, szóval azzal kezdem. A sztori jó, de aránytalan volt számomra. Nem éreztem a szokásos egyensúlyt. Értem ezalatt azt, hogy sok volt az üresjárat, ami ugyan szórakoztató volt, de én a végletek embere vagyok. Ha csak egy realisztikus tiniregényt olvasok, akkor ne maszatoljanak bele valami kis misztikus szálat, ha viszont fantasyt olvasok, akkor nem akarom, hogy köze legyen a valósághoz, legalábbis ne annyira, hogy kirángasson a fantasyből. Nagyon sajnáltam ennél a könyvnél, hogy az izgalmas felvezetés után átment egy tini rockbandás sztoriba és ez volt túlsúlyban. Az utolsó oldalakon meg már egyenesen haragudtam, hogy minek kellett annyit húzni az időt a rockbandával, meg egyéb apróságokkal, amikor a fantasy rész piszok jó. Ezt az ütést vártam, amit a végén kaptam meg. Ez egy bevezető rész egy elsőkönyves írótól, így végül megbocsátottam, na de akkor is. Több fantasyt is elbír ez a sztori, főleg, hogy az a fantasy rész ütős, izgalmas, kellően misztikus, kellően érdekes és alaposan kidolgozott. Az egyensúly hiányát rovom fel legnagyobb vétségnek. 

  Sok szereplős regényről van szó, de Amy van a közzéppontban. Rajta és a családján keresztül ismerjük meg Moonshadow városát, ahová nemrég költöztek. Ikertesvére, Gary és idősebb nővére, Ash is ugyanabba a suliba kerül, ahová Amy. A város szép, Amy szeret itt lenni és maradna is, mert már elege van a sűrű költözésekből. Egyedül az a fránya köd nem tetszik neki, aztán már nem tetszik neki Tank, a suli körül ólálkodó fura macska sem. Feltűnik neki egy-két megmagyarázhatatlan és/vagy furcsa dolog is: amit ő két percnek érzett, az valójában fél óra volt; aranyló szempár a fürdőszoba tükrében, holott nincs ott senki, léptek zaja, mikor egyedül van. Az osztályfőnökük már az első napokban eltűnik és tulajdonképpen ez a szál kelti fel a fiatalok érdeklődését a nyomozás iránt. Amy kihallgat egy beszélgetést is, ami a nővére és a szülők között zajlott. Erről egyáltalán nem szabadott volna tudnia. Ez elülteti a bogarat a fülébe és ikertesójával, Garyvel elhatározzák, hogy a családi titok végére járnak. Ez a titok pedig tényleg ütős, így megérte végigverekedni magam a rockbandás időszakon. 

  Az iskola hangulata, a köd, az épület, az apróbb rejtélyek és utalások, a Soleil család, a fantasy szál, a város, az igazgató, a portás, a zene, mindezek a pozitívumok közé tartoznak. Ezek miatt szerettem meg a könyvet. Az igazgató és a portás karaktere, illetve Amy és Gary karaktere volt számomra a legkidolgozottabb és a legerősebb. Ezért is szerettem meg őket a legjobban a karakterek közül. Nem szoktam szeretni a lány karaktereket, de Amyt a szívembe zártam (talán mert én is gyerekkorom óta javíthatatlan mezítlábas vagyok, hasonló viszonyom volt az apummal és három gyerek közül én voltam a legkisebb :)). Szóval egy kicsit magamra is ismertem Amy karakterében és jó emlékeket hozott vissza. A szülők karakterével sokáig nem tudtam mihez kezdeni, szimpatizáltam velük, de semmi különös nem volt, egészen a könyv végéig. A tudás fényében már máshogy viszonyulok hozzájuk (de nem lehetett volna előbb az egészet?). A portás és az igazgató különdíjat érdemel már a legelejétől kezdve, de a könyv végére már több díjat is adtam volna nekik. És olyan tesót akarok, mint Gary. 

 A rockbandás időszakkal viszont nem tudok mit kezdeni. Illetve annyit igen, hogy különálló sztoriként tudom értékelni, mert valahogy nem találtam meg a fentebb említett egyensúlyt. Persze, aki annyira szereti a tinikori rockbandás időszakot és sztorikat, az biztosan tudja értékelni, mert volt benne dögivel dobolás, éneklés, bennfentes "szakszavak" használata, próbák, garázsfestés, szóval minden, ami kell a hangulathoz. Amy karakteréhez nagyon passzolt ez a rész is, máshogy nem is tudnám elképzelni. Ezentúl, ha eszembe fog jutni, akkor azt a pizsamás kislányt fogom magam előtt látni, aki ül az ágyán, füldugóval és a levegőben dobolja a Novocaine-t. 

  A szerelmi szál. Antiromantikus vagyok. Tényleg. Szóval, ehhez nem igazán fűznék semmit sem. Reálisnak tartottam, de ebből kifolyólag bosszantónak is, hogy nem azok között alakult ki vonzalom, akik között kellett volna és már lassan követni sem tudtam, hogy mi a helyzet. De ez a való világban is pont így van, főleg, ha 14-15 évesekről van szó. Szóval inkább mosolyt csalt az arcomra, hogy: te jó isten! Tényleg ilyen káosz volt az egész ennyi idősen. Apropó, kor! Na, ez volt, ami nagyon nem tetszett, hogy az alkohol egyáltalán hogy kerülhet egy lapon említésre ezzel a korosztállyal? Értem én, a mai világban már gyorsabban felnőnek a gyerekek és inkább ne is akarjam tudni, hogy 14-15 évesen miket csinálnak és miket tudnak, mert akkor el is áshatom magam a síromba rögtön, nem akarnék még véletlenül sem nyugdíjas lenni az alattam lévő generációkkal. De! Még a rockbandás fíling sem győzött meg arról, hogy egy ifjúsági regényben tényleg ott lenne a helye az alkoholnak. Nem buzdít ivásra vagy ilyesmi, egyszerűen egy anomália volt (mint amit a rejtélyes szervezet is keres a könyvben.) Ha végzősökről lenne szó, akkor már inkább érzem indokoltabbnak. 

  A könyv nyelvezete és az író hangja is tetszett, bár néha sántított egy-két mondat vagy kifejezés. De kellemes, derűs és kedves az a hang, amin "megszólal" és ez kell ennek a korosztálynak, nem feltétlenül a sok szleng. Szerintem az író "hangja" is már megad egy alaphangulatot. Egyfajta sajátosságot is találtam a leírásokban, amit én magamban mangás beütésnek hívok, de lehet, hogy van valami speckó kifejezés rá, mindegy, nekem mangás beütés. A hangutánzó szavak használata, bizonyos mozdulatok eltúlzása vagy gyakori ismétlése, bizonyos képek részletesebb, hangsúlyosabb leírása jelenti nálam a mangás beütést. Szóval azok az eszközök, amik a mangák jellemzői, csak írásba átültetve. Nagyon bírom az ilyeneket és elég kevés könyvben találkozni ezzel a sajátossággal, talán azért is, mert nehéz jól csinálni. Egy-két ponton itt is túllendült a szerző, de többségében sikerült elkapnia ezt a "hangulatot".  

  Összességében szerettem a könyvet és a karakterek, valamint a nagyon jó fantasy szál miatt kimondottan várom a folytatást. Remélem, hogy a fantasy szál jobban fog uralkodni és egy kicsit kevesebb lesz a sulis hétköznapokból, amik ugyan szórakoztatóak voltak, de én akkor is a fantasyt erőltetem, na. Lesz itt balhé a könyvben, szóval bele akarok csapni a lecsóba a karakterekkel együtt.     
________________________________________________________________________________________________  Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Amy, Gary, Ash
Tetszett: a fantasy szál
Nem tetszett: az alkohol
Oldalszám: 360 oldal
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés: 2014
________________________________________________________________________________________________   
Nyereményjáték 
A regényben központi szerepet kap a zene, főleg a rock és metál nagyjai. Különböző híres együttesek, előadók dalszövegeit kevertük össze, nektek pedig ki kell találni, kiről is van szó. Segítségetekre lehetnek a képek. Írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába a megoldást, és helyes megfejtés esetén máris esélyetek lesz megnyerni a könyv egy példányát. 

 Kizárólag Magyarországra tudunk postázni. A nyerteseket e-mailben értesítjük, akiknek 72 órájuk van, hogy e-mailben válaszoljanak. Válasz híján új nyertest sorsolunk.

Can't Tell If this Is True or Dream 
Deep down Inside I Feel to Scream 
Take a look to the sky just before you die 
It is the last time you will 
Take my hand 
Off to never never land  



a Rafflecopter giveaway
________________________________________________________________________________________________   
További állomások 

09/29 Bibliotheca Fummie 
10/01 Kelly és Lupi olvas 
10/05 Nem harap a… 
10/07 Könyvszeretet
________________________________________________________________________________________________   

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése