2015. július 30., csütörtök

Paolo Bacigalupi – A kételygyár

  
 A Gabo kiadó jóvoltából jelent meg hazánkban Paolo Bacigalupi új thrillere, ami A kételygyár címet viseli. A főhősnő, Alix is szembesül az igazsággal, hogy amiben hitt minden hazugság és egy összeesküvés közepén találja magát. Tarts te is velünk a négy állomásos turnéra, ahol te is kicsit részese lehetsz ennek a hátborzongató valóságnak. Vagy mégsem az? 

Paolo Bacigalupi – A kételygyár 

Miért pont ez? Legelőször a borító fogott meg (imádom!), majd az író nevére is felcsillant a szemem. A fülszöveg és a műfaj is meggyőzött, így nem volt kérdés, hogy elolvasom-e. 

Fülszöveg: A kamasz Alixnek egy jómódú amerikai család tagjaként nincs túl sok problémája, egy nap azonban felkeresi egy titokzatos srác, aki azzal szembesíti, hogy minden, amit az életéről tud, hazugság. Apja abból szerzi pénzét, hogy hiányosan tesztelt gyógyszereket forgalmazó gyárakat véd az áldozatok követeléseivel szemben. Alixnek számolnia kell a lehetőséggel, hogy az eszes és vonzó idegennek, aki egy fiatalokból álló radikális aktivista-csapat feje, talán igaza van, és az események felgyorsulásával el kell döntenie, hogy lebuktatja-e azt az embert, aki felnevelte és mindent megadott neki. 


Vélemény: Paolo Bacigalupi nevével először A felhúzhatós lány című regény megjelenésénél találkoztam és a könyv felkerült a várólistámra, majd a polcomra, mert rengeteg jót hallottam róla. A felnőtt sci-fi után megjelent egy YA-regénye is Hajóbontók címmel, aminek a fülszövege megint azt sejtette, hogy fura észjárása van ennek a fickónak. Nemrég pedig megjelent nálunk a harmadik regénye - A kételygyár -, amikor is megint rácsodálkoztam az íróra, így itt volt az ideje, hogy végre megismerkedjek vele. A fura észjárású fickóval fura viszonyom alakult ki.

 A thriller műfaja az egyik kedvencem, a legtöbbször nem is csalódom, ha ilyen könyv kerül a kezembe. A kételygyár a maga műfajában - YA thriller - nem is volt rossz, egészen oké volt és tini fejjel még szurkoltam is volna a regénybeli szerelmespárnak, bár a thriller része annyira nem érdekelt volna. Felnőtt fejjel viszont pont fordítva jártam. Remek alapötlet, érdekes és egyedi mellékszereplők, összeesküvés elméletek tömkelege, médiabotrány, aktivisták. FBI, átlagosnak tűnő hétköznapi apuka, aki valójában szemét módon gazdagodott meg, stb. mind-mind adták azt az érzést, hogy ez egy nagyon jó könyv lehetne, ha nem YA keretek között játszódna. A regény hiába a Young Adult kategóriába tartozik, én egyszerűen nem tudom oda sorolni, ahhoz túl komoly és kidolgozott volt a regény fő témája. Persze ez egyben lehet aduász is, amit én hibának tartok, hiszen így a célközönség még bővebb. A fiatalok és a felnőttek is egyaránt élvezni tudják a regényt, az már más kérdés, hogy ki-ki mennyit ért meg belőle és hogyan látja át a dolgokat. Korosztálytól függhet a mondanivaló sikeressége.  

  A sztori lényege, hogy adott a főhősnőnk, egy gazdag diáklány, akit kipécéz magának a 2.0 becenéven elhíresült egyén. Követi a lányt, a suliban is felbukkan és megszervez egy "terrorista" akciót is. A lány felfigyel a srácra és vonzódni kezd hozzá, annak ellenére, hogy nem tudja, mit is akar tőle tulajdonképpen 2.0. Később kiderül számára, hogy ő tulajdonképpen csak egy híd az apjához. Alix apja ugyanis azzal keresi a pénzt, hogy kétes ügyeket tussol el a gyógyszeriparban, 2.0 célja pedig a leleplezés és a felelősségre vonás.  Alix segítségét kéri, hogy az apját meg tudják állítani az aktivista csoporttal. Alix-nek döntenie kell, hogy kinek hisz és hogy kinek segít. 

  A háttérben egyre nagyobb ügy bontakozik ki és a regénybeli világ jócskán kiszélesedik, túllép a tini főhősök gyerekesnek tűnő elméletein és a fellángolásukon. A regény a gyógyszeripart és ezzel kapcsolatban a média befolyását kezdte ki. A fő ügy, ami miatt az egész sztori elindul és amiért (feltételezem) a regény megszületett, hogy a gyógyszergyártók a nagy haszon és hírnév reményében (némelyek talán tévedésből is) olyan termékeket dobnak piacra, amik halálos áldozatokat is követelhetnek. A feltételes mód a lényeg és a kockázat. Hátha nem történik meg, hogy valaki meghal, ha mégis, akkor hátha ki tudjuk valamivel magyarázni. Ha beperelnek minket, akkor hátha megnyerjük a pert. Van elég pénzünk és megfelelő embereink, hogy el tudjuk tussolni ezeket az ügyeket, még a média is a mi oldalunkon áll, ha van pénz. Sokkal nagyobb a haszon, mint a lehetséges veszteség kockázata. Így működik a világ. A másik oldalon viszont ott vannak az áldozatok és azok családtagjai, a kis emberek, akiknek nincs pénze és megfelelő embereik, hogy felfedjék az igazságot. 2.0 és a csapata azonban annyira rápörög erre az egyenlőtlenségre és igazságtalanságra, hogy minden követ megmozgatva nyilvánosságra akarják hozni a borzalmakat és fel akarják nyitni az emberek szemét. Olyannyira sikerül nekik a botránykeltés, hogy már az FBI is érintett lesz. Az pedig már legyen az olvasás titka, hogy mi a végkifejlet.

  A regény fő témája nagyon lekötötte a figyelmem és igenis fontos erről is beszélni, az sem árt, ha a fiatalabbak is minél előbb megismerkednek az ilyen jellegű ügyekkel is, hiszen a valós életünk része. Az író szépen ki is dolgozta a gyógyszeriparral és a médiával kapcsolatos összeesküvés elméletet, nagyon helyesen felhívta a figyelmet a média jelentőségére és a felelősségére. A mellékszereplők hátterével azt is megmutatta, hogy hogyan hat a nagy gyógyszercégek "belefér pár halott, mint járulékos veszteség, ha többet megmentünk és agyonra keressük magunkat" elve az egyszerű közemberre és annak a pár halottnak a családjára. Fontos erkölcsi kérdéseket vetett fel a regény, felnőtt fejjel olvasva nagyon is tudtam értékelni a témát. Folyamatosan fenntartotta az érdeklődésem, hatott rám, elgondolkodtatott és végig is tudtam izgulni az egészet. A thriller része és a fő téma csillagos ötöst érdemel.

  A YA része viszont számomra nem volt igazán értékelhető és nem is akarom ezt YA-nak venni attól függetlenül, hogy a főhősök tinik. Alix hiába volt okosnak, meg szorgalmasnak beállítva, nekem akkor is mindvégig egy ostoba, elkényeztetett, gazdag kis libuska volt és az agyamra ment. Az tény, hogy nem volt annyira instant karakter, mert a döntéseivel és a viselkedésével nagyon is meglepett párszor, de voltak ostoba lépései is, amiket nem értettem. Egyet értek Teklával, Alix szerintem is a Stockholm-szindróma jeleit mutatta, bár nem vagyok pszichológus (a szindrómáról bővebben lent, az extrában). Konkrétan pillanatok alatt vonzalmat érez egy olyan srác iránt, akit még hagyján, hogy nem is ismer, de ráadásul a srác elrabolja és bezárja egy ketrecbe, ahol állatias körülmények között fogva tartja. Utána még tele is beszéli a lány fejét, a saját elméletének megszállottjává teszi és a saját családja ellen fordítja. Az más kérdés, hogy a rejtélyes 2.0 becenévre hallgató srác később szimpatikussá és egészen szerethetővé válik, de csak miután az olvasó is jobban megismeri. Elsőre igenis creepy a srác és az is, hogy követi Alixet, a többiről nem is beszélve. Tudom, hogy a nagy magyarországi  YA-láz is egy ilyen creepy, de egyben angyalian gyönyörűnek és ördögien titokzatosnak tűnő srácnak köszönhető, de azért a fantasy műfajában lévő szerelem egy kicsit máshogy jön le, mint egy akár valóságban is előfordulható thriller sztoriban. Ez egy beteges vonzalom volt.

  Az egész YA vonalat a mellékszereplők miatt tudom egy kicsit értékelni, ők ugyanis nagyon jól sikerült és érdekes színfoltjai a sztorinak. Először nem tudtam komolyan venni a csupa tiniből álló aktivista csoportot, én is legyintettem, hogy ők még csak kölykök és azt se tudják, mit csinálnak. Ahogy viszont a sztori haladt előre és egyre több dolgot tudtam meg róluk, illetve "láttam" őket akció közben, kezdtem én is komolyan venni őket. Kook, a piercinges, kék hajú lány a világ egyik legjobb hackerre. Tank, az asztmás srác iszonyatosan elszánt az ügyet illetően. Nagyon tragikus a sorsa, de ahelyett, hogy szánalmas figura lenne, nagyon is szerethetővé válik az elszántsága miatt. Cynthia színészkedésben profi, az álcázás nagymestere. Moses kiváló vezéregyéniség, intelligens, kellően megszállott, de egyben nagyon törődő is. Túlságosan is sok igazságérzet és erkölcsi érzék szorult belé. Adam pedig egy jópofa figura, bár nem volt benne nagyon semmi különös, rögtön megkedveltem. Aki ennyire szereti a kis patkányokat, mint ő, az rossz ember nem lehet (mondom ezt azért, mert voltak már patkányaim és amellett, hogy cukik, nagyon nagy arcok is tudnak lenni, viccesek és szerethetők). 

  Paolo Bacigalupival nem volt zökkenőmentes a megismerkedésem, mert annyira nem nyűgözött le, mint amennyire vártam. Azt viszont elismerem, hogy fura gondolkodása van és én bírom a fura embereket, meg az észjárásukat, a stílusa pedig nagyon olvasmányos. Törődik a regény kidolgozásával és ügyel arra is, hogy a karakterek is megfelelően legyenek kidolgozva. A kételygyár izgalmas thriller volt, ami fontos témákat járt körbe, mint például a gyógyszercégek és a média felelőssége. Sok erkölcsi kérdést vetett fel, amikről érdemes elgondolkodni, hiszen a mindennapi életünk része és erősen befolyásolják azt. A regény egyedüli hibájának azt az írói (?) döntést rovom fel, hogy YA keretek közé helyezte az egész sztorit. Sokkal ütősebb lett volna, ha a felnőtteket célozza meg olvasói közönségnek. De, mint ahogy fentebb is írtam, ez akár aduász is lehet, mert a tiniket hátha rá tudja venni arra, hogy komolyabb témákról is olvassanak, a felnőtteket pedig nagyon lekötheti a főszál. Aki szereti az összeesküvés elméleteket, illetve érdeklődik a gyógyszeripar és a média hatásai iránt, annak nagyon is ajánlott olvasmány. 

___________________________________________________________________________________ 
Történet: 4/5 pont
Kedvenc: Adam, Tank, Kook, Moses
Tetszett: a fő téma
Nem tetszett: a szerelmi szál
Fordította: Horváth Norbert
Oldalszám: 394 oldal
Kiadó: Gabo Kiadó 
____________________________________________________________________________________
Blogturné extra
A Stockholm-szindróma

 A szindróma lényege, hogy a fogva tartott személy kötődni kezd a fogvatartójához, esetleg szeretetet vagy szerelmet táplál iránta egy idő után. Alapesetben a túszok a kiszolgáltatott helyzet miatt félelmet vagy gyűlöletet éreznek, de néha előfordul, hogy a bántalmazás melletti kisebb figyelmességek vagy a gondoskodás kötődést, szeretetet vált ki. 
  A szindróma egy stockholmi túszdrámának köszönheti az elnevezést, néha Helsinki-szindrómaként is emlegetik. Két rabló 1973-ban négy banki alkalmazottat tartott fogva öt és fél napon keresztül. Az összezártság során az alkalmazottak annyira megkedvelték a rablókat, hogy az eset után gyűjtésbe kezdtek a jogi védelmük költségeire. A pletykák szerint az egyik volt túsz el is jegyezte magát az egyik rablóval. 
  A Stockholm-szindróma ellentétes megfelelője a Lima-szindróma, amikor a fogvatartó kezd kötődni vagy szeretet táplálni a túsz iránt. 

Forrás: wikipédia
___________________________________________________________________________________
 Nyereményjáték 

  A kételygyár blogturné sem maradhat nyereményjáték nélkül! Ha ügyes vagy, megnyerheted a 3 nyereménykönyv egyikét. De vigyázz, nem lesz könnyű dolgod, ahogy Alixnek sem volt a könnyű felderíteni az igazságot. A turné minden állomáson egy nagy gyógyszergyártó logóját találod. Nincs más dolgod, mint kitalálni, melyik gyárról is van szó, és a nevet beírni a Rafflecapter doboz megfelelő sorába. (Az emblémák és képek nem képviselik a regény tartalmát, kizárólag a nyereményjáték célját szolgálják!)


Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére szállít. A nyerteseket e-mailben értesítjük, amennyiben nem jelentkeznek 72 órán belül, új nyertest sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway

___________________________________________________________________________________
                                  További állomások 

07/24 Deszy Könyvajánlója
07/27 Tekla Könyvei 
07/30 Könyvszeretet 
08/02 Kelly és Lupi olvas
___________________________________________________________________________________ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...