2014. november 4., kedd

Chanda Hahn - Bűbájtalan

A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Chanda Hahn: Bűbájtalan című regénye, a Balszerencsés tündérmesék sorozat első része. Ennek apropóján, meghívunk, kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és lépjük át együtt a Tündérmesék Birodalmába vezető határvonalat. Noha az út olykor rögös lesz, telve bonyodalmakkal, azt azért megígérhetjük, hogy békából, szőke hercegből és varázslatból sem lesz hiány. Az utazás első napjára 2014. október 25-én kerül sor, majd ezt követően minden másnap, más és más túravezetővel kiegészülve barangolhatjátok be a legszebb és legrémisztőbb Grimm mesék helyszíneit. Eközben persze rengeteg érdekességgel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek fődíja három példány a Bűbájtalan című könyvből. 

Chanda Hahn - Bűbájtalan

Miért pont ez? A fülszöveg győzött meg.

Fülszöveg: Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végig játszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot. 

 Vélemény: A Grimm filmsorozatnak köszönhetően rájöttem, hogy a gyerekkori mesék felnőtt fejjel átgondolva kész horrorok. Az említett sorozat miatt a kezembe is vettem újra a mesekönyveimet még tavaly és másként próbáltam értelmezni őket. Nem csoda, hogy felnőttként nagy fantasy és horrorrajongó lettem, ha már egyszer ilyen meséken nőttem fel. :D Mikor elolvastam a Bűbájtalan fülszövegét, rögtön le is csaptam rá, ahogy megláttam a Grimm nevet és az "átok" szót, a többi szó szinte nem is jutott el az agyamig. Olyasmi sztorira vártam, mint a Grimm filmsorozat csak tinis verzióban és ezúttal majdnem meg is kaptam, amire vártam.

  Míg a filmsorozatban a Grimm leszármazott sorsa részben az, hogy levadássza a mese világába tartozó gonosz lényeket, addig a Bűbájtalanban a leszármazott a túlélésre játszik, hogy megtörjön az átok. Minának nagyon jó hajtóerő az a tudat, hogyha ő nem éli túl a meséket és nem töri meg az átkot, akkor a kisöccsének, Charlie-nak kell újrakezdenie az egészet. Szerencsétlen kissrác nem is ismerhette az apját, mert ő belebukott ebbe a küldetésbe és még a kisfiú születése előtt meghalt. A fiú születésétől kezdve nem szólalt meg, így még gyámoltalanabbnak tűnik. Mina mindenáron meg akarja óvni egy borzasztó jövőtől, ha már a múlton nem tud változtatni.

  Minával elég régóta történnek furcsa vagy megmagyarázhatatlan dolgok, amiknek sose tudott a végére járni, mert az édesanyja minden egyes furcsa eset után felszedte őket és másik városba költöztek. Most azonban más a helyzet, Mina maradni akar, emiatt sokáig titkolja is, hogy megint előjöttek a furcsaságok, pl. egy kalapos szamár az út közepén. Mikor azonban megmenti a suli legdögösebb és leggazdagabb srácának, Brodynak az életét, olyan nagy horderejű ügy lesz belőle, hogy a lány nem tudja többé titokban tartani az édesanyja előtt, hogy megint valami baj van. Édesanyja rögtön pakolni kezd, de Mina hajthatatlan. Ekkor tudja meg, hogy ki is ő valójában, mi történt az apjával és azt is, hogy ezt az átkot meg lehet törni, csak túl kell élni a meséket.

 A mesék túlélése nem is hangzana rosszul, még nehéznek sem tűnik, de Mina hamar rájön, hogy igenis életveszélyes belecsöppenni egybe is, nemhogy még 200-ba. A mesevilág alkalmazkodik a modern korhoz, így a farkas egy kétajtós szekrény méretű pasi alakjában jelenik meg, akin egy farkasos tetoválás van. Ha egy ilyen nekiugrik egy segítség nélkül maradt 15 éves apró lánynak egy sikátorban, az egyenlő a halállal. Az se lehet kellemes, ha egy csapat madár rohan az ember felé. Sok kis hegyes csőr. Tapasztalatból tudom, hogy nagyon vacak érzés, röhejes, de félelmetes.

  Mina az a típusú karakter, aki alapjáraton halálra szokott idegesíteni. Szerencsétlen, béna, egyszerűen annyira tragikomikus jelenség, hogy csak szánni lehet. De megkedveltem. Ez csakis azért sikerült, mert az írónő megmagyarázta, hogy a sok véletlennek tűnő szerencsétlenség pont azért történt Minával, mert ő egy Grimm leszármazott. Mina ráadásul szórakoztatóvá vált azzal, hogy mindig valahogy megúszta ezeket a véletleneket és egyre jobban próbálta összeszedni magát, dacosabb lett.

  A szerelmi szál is elmaradhatatlan része a könyvnek, már csak a mesék miatt is. A szőke herceg az a srác, akit Mina megmentett. Brody a leggazadagabb, leghűhább pasi a suliban, így Mina a Történet összeesküvésének tartja, hogy a srác érdeklődni kezd iránta. Folyamatosan reménykedik, hogy ez nem valami vicc és nem valamelyik mese része. Olvasóként én sem tudtam eldönteni, hogy Brody tényleg őszintén kedveli Minát vagy valamilyen varázslat alatt áll. Ráadásul megjelenik még egy srác, Jared a semmiből, aki Mina segítője lesz, így jól összezavar mindent. Igazság szerint nincs szerelmi háromszög, de mivel én olyan típusú ember vagyok, aki mindent előre lejátszik fejben, már látom, hogy ebből nagy kavarodás lesz. Én már most Jarednek szurkolok, nekem ő lett a kedvencem. Brody semmi hozzá képest. Jared a rosszfiú, Brody meg a tejfeles szájú szőke herceg. Sose bírtam a hercegeket. Akit viszont nagyon szerettem még, az Charlie, Mina öccse. Meg se szólal a srác a könyvben, de annyira aranyosra sikerült a karaktere, hogy mindig mosolyognom kellett, ha róla volt szó. Egy ilyen kistesóra vágytam mindig is.

"Charlie a kis kék bőröndjével sétált be a konyhába, és elkezdte bepakolni a legértékesebb holmijait: rágógumit, baseballkártyákat, a kőgyűjteményét. Messziről úgy látszott, semmi ruha sincs benne. A kisfiú az édesanyja és a nővére közötti vitára ügyet sem vetve körbesétált, és rakosgatni kezdte a müzlijeit."

 A Történet, a Grimoire és a tündérekkel való egyezség és a mesék még varázslatosabbá tették a könyvet. Nagyon tetszett, hogy a Grimoire és a Történet öntudattal rendelkeznek és tulajdonképpen harcban állnak egymással. A meséket is próbáltam megfejteni, mert nem mindig derül ki egyértelműen, hogy melyikről van szó. Csalódást az okozott, hogy elég kevés volt belőlük, így hosszú idő lesz, mire Mina végigjut mindegyiken. De ez is sorozat, így a következő kötetekben is lehet majd találgatni. Ráadásul a könyv vége nem hagy nyugodni.


 Legjobban a mesejelleg tetszett és az írónő stílusa. Bár nem én vagyok a célzott korcsoportja a könyvnek, jó volt újra átélni a gyerekkori hangulatot. Tél közeledtével amúgy is jobban kijön belőlem a gyerek. Bájos volt a történet, könnyed hangulat, némi izgalom, aranyos szerelmi szál, vicces jelenetek, egyszerű nyelvezet, szórakoztató szereplők. Ezt a könyvet még a gyerekem kezébe is simán odaadnám, ha lenne gyerekem. Szóval gyermeklelkű felnőtteknek, gyerkőcöknek és tiniknek is egyaránt kellemes olvasmány lehet. Nem lett kedvenc, de mégis várom, hogy olvashassam a többi részt, mert kellemes nyomokat hagyott bennem a könyv és a meséknek nagy vonzereje van a varázslatos hangulatukkal.

____________________________________________________________________________________  
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Jared, Charlie
Tetszett: a varázsos hangulat és a mesejelleg
Oldalszám: 256 oldal
Fordító: Stier Ágnes
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Megjelenés: 2014.10.31.
____________________________________________________________________________________  
Nyereményjáték 

 Mostani játékunk során arra kérünk, felejtsd el a valóságot és bújj Mina Grimm bőrébe. Játszd végig a Történetet, és törd meg a Grimmeket sújtó évszázados átkot! Hogy ez megtörténhessen, át kell élned a rád találó mesét, és be kell fejezned. Ám ez nem könnyű! A legtöbb szereplő arra fog törekedni, hogy megakadályozzon benne. Hat blog, hat mese. Minden állomáson találsz egy-egy részletet. Ezek segítségével találd ki, éppen melyik Grimm mesében jársz, és írd be a címét a Rafflecopter megfelelő mezőjébe. Így esélyed nyílik megnyerni, a Maxim kiadó által felajánlott három Bűbájtalan című könyv egyikét. 

Hogy extra pontokat szerezz, készítsd el saját Grimoire-od egy-egy befejezett meséjének valamely jelenetét. Bármilyen technikával (rajz, festmény, photoshop, fénykép, stb.) dolgozhatsz, a cél, hogy örökítsd meg valamelyik kitalálandó mese egyik jelenetét, és küld el nekünk alkotásod linkjét. Természetesen ez a feladat nem kötelező, de ha úgy érzed, te vagy a legelszántabb Grimm leszármazott, mi örömmel várjuk. (A művek elküldésével beleegyeztek, hogy kitegyük őket a facebook oldalunkra!) 

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, illetve, ha az értesítéstől számított 72 órán belül a nyertes nem válaszol e-mailben, automatikusan új nyertest sorsolunk! 

“A király sokáig töprengett, miképpen juthatna a titok nyomára. Végül sem talált jobb megoldást, mint hogy kidoboltatta az országban, hogy aki nyomára jut, hol táncolnak éjszakánként a lányai, feleséget választhat közülük magának, és holta után a királyságot is megkaphatja. Hanem aki jelentkezik a próbára, és három nap, három éjjel sem sikerül megfejtenie a titkot, az halál fia. Csakhamar elő is állt egy királyfi, hogy ő minden kockázatot vállal. Nagy tisztességgel fogadták az udvarban, estig minden jóval tartották, aztán mikor a nap leáldozott, bevezették a hálóhelyére. Amolyan kis előszobaféle volt ez, innét nyílt a lányok hálóterme; azért vetették meg ide a királyfi ágyát, hogy beláthasson a lányokhoz, kileshesse, hová mennek, hol táncolnak éjszaka. Mielőtt a királyfi lefeküdt, a legidősebbik királylány bevitt neki egy kupa bort, megkínálta vele, illendően megvárta, míg az ifjú iszik egy-két kortyot, aztán magára hagyta. A királyfi jól kinyitotta a szemét, olyan éberen figyelt a sötétségben, hogy az erdei hiúz sem lesheti különben a zsákmányt. Hanem egy idő múlva elbágyadt, elnehezedett a feje, és mintha ólommá vált volna a pillája. Végigdőlt az ágyán, és elaludt. Mikor aztán reggel felébredt, nyomban látta, hogy a lányok megint táncolni voltak az éjjel, mert minden cipellőnek lyukas volt a talpa. Így történt ez a második meg a harmadik éjszakán is. Negyednap aztán irgalom nélkül lenyakazták a királyfit. Utána még sok kérő jelentkezett a próbára, de mindegyiknek ráment az élete. Történt akkoriban, hogy egy szegény kiszolgált katona, aki a sok sebe miatt már alkalmatlan lett a tábori életre, éppen úton volt a király fővárosa felé, hogy ott valamilyen csendes, könnyű munkát keressen magának.” 

 a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________  
                                 További állomások 

10/25 Kelly Lupi olvas 
10/27 MFKata gondolatai 
10/29 Deszy könyvajánlója 
10/31 Dreamworld 
11/04 Könyvszeretet
____________________________________________________________________________________  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...