2015. szeptember 4., péntek

  Rendhagyó retró turnéval jelentkezünk. Észrevettük, szegény Ann Agiurre mennyire elhanyagolt, ezért szeretnénk felhívni rá a figyelmet. Augusztus 27 és szeptember 8 között öt blogger népszerűsíti a Razorland-trilógiát. Érdemes lesz minket követni, mert a sok meglepetés extra mellett nyerhettek is a Fumax kiadó jóvoltából. 

Ann Aguirre - Menedék (Razorland-trilógia #1) 

Miért pont ez? A trilógia itt csücsült már a polcomon hívogatva, de sose jutottam el odáig, hogy belekezdjek. Fummie nagy rajongója a sorozatnak, így felvetette, hogy mi lenne, ha retró turnét indítanánk. Naná, hogy jelentkeztem! 

Fülszöveg: A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni. 
  Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 
  Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel. 
  Köszöntünk az apokalipszisben! 

Vélemény: Bevallom, hogy nem szeretem a zombikat és a zombis történeteket, talán mert nem annyira misztikusak számomra, mint például a vámpírok vagy a vérállatok, nincs is mögöttük olyan meseszerű mitológia, mint a tündéreknél vagy boszorkányoknál. A zombik valahogy modernebb "vívmányok" és állandóan az van előttem, hogy ők olyan emberek, akiket megfertőzött egy vírus vagy valamilyen mutáción estek át, akár létezhetnének is a jövőben, míg a többi misztikus lény marad a fantázia világában. Nem is a zombik vagy zombiszerű lények miatt vettem meg a sorozatot, hanem az apokalipszis miatt. Nagyon szeretem az apokaliptikus elméleteket, az elképzelt világot és az olyan sztorikat ahol a túlélés a cél, ahol egyfajta alternatívát mutatnak be a túlélésre. Nem mintha készülnék az apokalipszisre, reményeim szerint az én életemben nem is fog megtörténni, de attól még érdekesnek tartom a témát. Néha beleszaladok olyan cikkekbe, amik pár évtizeddel előrejelzik, hogy milyen lesz a világon a politika, a társadalom, a gazdaság, az egészségügy, a technika és a tudomány helyzete. Bár a legtöbbjük hajmeresztő dolgokat is leír és elég szélsőséges eseteket vázol fel, sosem tudni, hogy egy rossz irányba tartó tendencia végül nem okoz-e tényleg maradandó károkat és nem fordul-e a tetejére a világ. Ha már felvázolnak ilyen helyzeteket, problémákat, akkor szeretem a megoldásokat is elolvasni, illetve szeretek olvasni a feltételezett reakciókról és arról, hogy az embereknek mi lenne a válasza a saját maguk által létrehozott problémára. Az apokaliptikus regények pont ilyenek: felvázolnak egy tönkrement jövőt, mesélnek a kiváltó okokról, majd a megváltozott helyzetben lévő életről, mesélnek az emberek reakciójáról, a hatásról, majd végül a túlélésről és a lehetséges problémamegoldásról.

  Ahogy ezt a bejegyzést írom, már túl vagyok a második köteten is, így már bátran ki merem jelenteni, hogy Ann Aguirre egy nagyon klassz apokaliptikus sorozatot hozott össze, nem is értem, hogy film miért nincs még belőle, és azt sem, hogy miért nem lett belőle akkora nagy durranás, mint az Éhezők viadalából. Számomra ez a világ sokkal jobban ütött, az írásmód, a stílus és a történetvezetés sokkal gördülékenyebb és pörgősebb volt, ráadásul a karakterek is szerethetőbbek. Szerintem Pikk érdekesebb, mint Katniss, legalábbis nem annyira idegesítő. Az tény, hogy más az elképzelés a két sorozatban, itt zombiszerű lények is vannak, de az alapelv azonos: túlélés egy tönkrement jövőben. Abban is más, hogy míg az Éhezők viadala egy nagyobb társadalmat mozgat meg, addig Ann Aguirre sorozata egy kisebb, néhol mikroközösség életén keresztül mutatja be a világot. Számomra ez adta az egyik legfőbb különlegességét a sorozatnak és a trilógiához kapcsolódó mottóm az lett: a tudás hatalom. Az elején még csak Pikk és a föld alatt alagutakban élő kis közösség, Egyetem életét látjuk, majd előrehaladva egyre jobban kitágul a világ és egyre nagyobb léptékben látja át az olvasó, hogy milyen állapotok uralkodnak. Jóformán a semmiből indulunk el Pikkel, majd egyre több információt és tudást halmozunk fel vele együtt, így ismerjük meg a világot. Már alig várom, hogy a harmadik részt is elolvassam, mert ott fog igazán kiteljesedni ez a világ és talán ott lesz a megoldás is.

  Az alaptörténet szerint a Föld felszínén ellehetetlenült az élet, így a kevés túlélő a földalatti életre rendezkedett be. A felszín alatti alagutakban kisebb közösségek jöttek létre, elenyésző számban. Pikk az egyik ilyen enklávéban él, mely az Egyetem nevet kapta. Minden egyes kis közösség saját szabályok szerint él, más normák alakultak ki, egyedüli közös bennük talán az, hogy a húsra, így emberekre is vadászó Korcsok elől menekülnek és próbálják magukat megvédeni, miközben élik az életüket. Viszonylag jó védettséget sikerült kialakítaniuk, így nem kell annyira a támadástól tartani, ráadásul a Korcsok buták, mint a tök, így könnyen távol lehet őket tartani. Azonban szükség van a kereskedésre az enklávék között és húst is kell szerezni vadászat útján, ezek miatt viszont ki kell menni az alagutakba, így elkerülhetetlen a Korcsokkal való találkozás.

  Pikk közösségében ezt a feladatot a vadászok végzik, ők a hősök és a leginkább becsben tartott rétegei a társadalomnak, így érthető, hogy a főhősnő miért ezt az utat szeretné választani. Adottságait tekintve lehetne nemző is, akiknek tulajdonképpen csak az utódlás a feladata, de vadász lesz. Társul kapja Fakót, aki a pletykák szerint a felszínről érkezett, ezért valahol egy kakukktojás a kis közösségben. A közös munka során ki is derül Pikk számára, hogy miért is nem tudott a srác beilleszkedni. Míg Pikk elvakult híve Egyetem szabályainak és az idősek (itt kb. max 25 évesek) által létrehozott törvényeknek, addig Fakó gyanakvóbb természet és tapasztaltabb is, mint a közösség bármelyik tagja. Sokkal többet tud, mint amit bárki más, pusztán túlélésből hallgat. A fő konfliktust is ez adja közöttük. Pikk önkéntelenül is felismeri, hogy valami nem stimmel azzal a világnézettel, amit Egyetem képvisel és érzi, hogy Fakó többet tud, mint amennyit megoszt vele. Ez a gyanakvás indítja el Pikket a változás útján, illetve az egyre több hátborzongató eset, aminek szem- és fültanúja lesz. Amikor feladatul kapják, hogy menjenek el a szomszédos enklávéba, Nassauba és odaérvén azt látják, hogy a Korcsok a semmivel tették egyenlővé a közösséget, akkor Pikkben átkattan valami. Gyanítani kezdi, hogy a Korcsok okosabbak, mint hitték és az esetből le kellene vonni a tanulságokat: ideje lenne jobban felkészülni, hogy meg tudják magukat védeni. Az idősek azonban nem hisznek neki. Szívesen olvastam volna arról, hogy végül hogyan is jár pórul a közösség, mert nem hallgatott Pikkre, de nem volt rá lehetőség, mert Fakó és Pikk a száműzetés útjára léptek, majd felkerültek a felszínre, ami állítólag élhetetlen.

 A földalatti világban szigorú szabályok voltak és mindenkinek megvolt a maga feladata. A közösség tagjai nem kérdőjelezték meg az idősebbek döntéseit. A közösség tagjai feltételezhetően gyorsan cserélődtek, hiszen a rossz életkörülmények miatt a maximális életkor a húszas évekre tehető, így a felszíni világról és a "történelmi" eseményekről egyre hiányosabb volt a tudás. Nem tudtak megnevezni hétköznapi tárgyakat, a járművek léte, mint például a repülő is nevetséges fantáziának tűntek. Mindenki azt ismerte, ami megtalálható volt az alagútban. Talán az idősebbek voltak tudatában néhány használati tárgy mibenlétének vagy a múltnak, de ők is korlátozottan adták át a tudást. Nem is volt fontos ezzel foglalkozni, mert a túlélésért küzdöttek. Egy nemzőnek például, akinek az volt a feladata, hogy gyerekeket nemzzen, vagy világra hozza őket, inkább a szerelem dolgaiban kellett jártasnak lenni, egy vadásznak pedig a harcokban. A tudás így nagyon szűkkörű volt, illetve teljesen más, mint a ma emberének. A család intézménye sem létezett a klasszikus formájában, gyakran az sem volt világos, hogy kik a szülők. A nemzők mindenki gyerekét közösen nevelték, majd a névadás szertartása után (kb. 14-15 éves kor) a gyerekek felnőtté váltak és kiléptek a vakarcskorszakból. Vadászok lettek vagy nemzők, vagy szakácsok vagy gyógyítók, stb. A birtoklás sem létezett, minden a közösségé volt, ha valaki talált valamit, akkor köteles volt jelenteni. Pikk itt nőtt fel, így neki ez jelentette a világot, megszokta a vadász gondolkodást és ezeket a szabályokat. A felszínen azonban egyfajta sokk érte.

  Amikor a felszínre kerülnek, Pikk előtt kinyílik a világ. Nem csak arra jön rá, hogy az idősek hazudtak mindenkinek vagy talán még ők sem tudták az igazságot, hanem arra is, hogy mennyire nem működőképes a földalatti élet. Eleinte sokkolja minden: a lerobbant és rozsdás járművek (ezek szerint léteztek autók és repülők), a nagy tér teljesen összezavarja, mert az alagutak szűkösségéhez volt hozzászokva. A napfényt annyira élesnek érzi, hogy egyenesen retteg tőle, az első esőnél pedig azt hiszi, hogy az lemarja róla a bőrt is, hiszen ezt tanították. Míg odalent annyira magabiztos volt, addig a felszínen teljesen elveszettnek érzi magát. Fakó a segítségére van, hiszen neki vannak még emlékei a felszínről. Igazán itt kedveltem meg mindegyiküket. Pikk először egy beképzelt és tudálékos lánynak tűnt számomra, Fakó meg egy sérült és lázadó idegennek. A felszínen azonban Pikk jobban megtört és rájött, hogy iszonyatosan sokat kell még tanulnia a világról és minden, amit eddig tudott, az egyenlő a nullával. Fakó pedig jobban megnyílik és még emberibbé válik. A múltjáról is több minden kiderül: a leglényegesebb, hogy a halott édesapja szerint északon vannak olyan emberi közösségek, amik biztonságban és jólétben élnek. Ide próbálnak meg eljutni. Ezt a vállalkozást azonban sok minden nehezíti: a felszínen élő kegyetlen gyerekbandák, a természeti adottságok (Pikk nem szokott hozzá a napfényhez, hóval és hideggel sem találkozott) és a bizonytalanság, hogy egyáltalán tényleg létezik-e az az idilli hely. A legfontosabb pedig, hogy a Korcsok nem csak a föld alatt, hanem a felszínen is jelen vannak és egyre hátborzongatóbb a viselkedésük. Mintha okosak lennének.

  A regény első fele a mikroközösség és a tudatlanság miatt nagyon érdekes volt, de nem tartottam még annyira izgalmasnak. A világ és a regény akkor varázsolt el, amikor a felszínre kerültek a főhősök és még két szereplő csatlakozott hozzájuk. Ahogy Pikk is, úgy mi is tömegével kapjuk az információkat, de nem emészthetetlenül. Míg nekem nem volt újdonság a napfény és az autók, addig Pikknek szinte minden az és mint egy újszülött, úgy csodálkozik rá a világra. Szinte éreztem a kétségbeesést ami Pikken eluralkodott, meg is sajnáltam őt. Akkor kezdtem el felnézni a karakterre, amikor a kezdeti sokk után elkezdett dolgozni azon, hogy minél gyorsabban alkalmazkodni tudjon és célirányosan végigmenjen az úton észak felé, miközben védi a csapatot. Gyűjtötte az információkat, feldolgozta, megemésztette, majd a magáévá tette a tudást, miközben a vadászösztöneit nem hagyta kihunyni. Az írónő nagyon szépen írta le, hogy milyen lehet elsőként megtapasztalni a dolgokat, mint pl. az első napkelte, az első havazás, az első ételkóstolás (a cseresznyés jelenet az egyik legjobb). Az a folyamat is érdekes volt, hogy ami Pikk számára ismeretlen volt, azt a lány a saját szavaival próbálta meghatározni, így lett a kapucniból "pótszövet".

  A legnagyobb érdekesség még az érzelmi szál alakulása. Mivel a földalatti világban a szerelem és a gyereknemzés nem volt engedélyezett, az csak a nemzők kiváltsága volt, a család intézménye sem, illetve a kizárólagosság sem, így Pikket az érzelmek nem is foglalkoztatták. Mondhatom azt is, hogy az érzelmi intelligenciája egyenlő volt a nullával. Vadászfejjel gondolkozott, a túléléssel volt elfoglalva, de közben már megjelentek nála az érzelmek, mint pl. a ragaszkodás, a kötődés, a bajtársiasság, a barátság és lassan a szerelem is, bár az utóbbinak még nem volt tudatában. Az egyik legjobb példa erre az érzelmi zűrzavarra, amikor Pearl-t, Fakó apjának egyik barátját kéne megmenteniük. Pikk akkor eképp gondolkozik:

"Fakó az apja miatt akarta megmenteni régi barátját. Az ő esetleges elvesztése legvégső esetben elfogadható volna számomra. Tegant viszont nem hagyom. Mi mentettük meg, nem engedem, hogy visszakerüljön oda."

 Tetszett az a folyamat, ahogy lassan kialakul a szerelem, viszont a szerelmi háromszög nem kellett volna. Sokkal szebb lett volna hagyni, hogy a két páros között alakulgasson, hiszen mindegyiküknek ez ismeretlen érzés volt addig, megvolt bőven a szépsége. Bájos volt az esetlenség is. Szükségtelennek éreztem a háromszöget, mert enélkül is bőven volt konfliktus a regényben.

Bár nem volt függővége a regénynek, már alig vártam, hogy folytassam a sztorit, mert a világ nagyon egyedi és borzasztóan érdekes. Annyira nem volt horrorisztikus és nem is rágtam le mind a tíz körmöm, mégis magával ragadott és lekötött a regény. Járatni kezdtem az agyam, hogy mi is van ebben a világban, mi történhetett és hová vezet ez az út. Pozitívumként említem meg még a stílust és/vagy a fordítást. Nagyon tetszett a szép megfogalmazás és az olyan szavak, kifejezések használata, ami a YA regényekre sajnos már nem annyira jellemző, pedig nem ártana használni ezeket, szép a magyar nyelv. Példa: az ajtó megvetemedett.

 Aki szereti az apokaliptikus történeteket annak mindenféleképpen ajánlom! Itt bele is olvashatsz!

____________________________________________________________________________________    Történet: 5/5 pontból
Tetszett: a stílus
Kedvenc: Fakó, Pikk
Fordította: Benes Attila
Oldalszám: 274 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó
____________________________________________________________________________________  
 Nyereményjáték 

  A Razorland Korcsai tulajdonképpen zombinak is nevezhetőek. Összegyűjtöttünk nektek olyan szereplőket és írókat, akiknek köze van ehhez a témához, nincs más dolgotok, mint az ő nevüket beírni a rafflecopter megfelelő sorába. Három szerencsés nyertes pedig gazdagabb lesz egy-egy Menedék példánnyal a Fumax kiadó felajánlásából. 

Senki sem gondolta volna, hogy egy zombit szeretni is lehet. Maga R is meglepődik, amikor változást észlel magában. És ahogy megpillantja ...-t, új érzések ébrednek benne. (A könyvből, melynek szereplőjét keressük, film is készült!)

a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________  
 További állomások 

08/27 Bibliotheca Fummie
08/29 MFKata gondolatai
08/31 Deszy könyvajánlója 1
09/02 Deszy könyvajánlója 2
09/04 Könyvszeretet 1
09/06 Dreamworld
09/08 Könyvszeretet 2
____________________________________________________________________________________   

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése