2014. augusztus 18., hétfő

Kim Harrington - A hatodik érzék (Clarity 2.)

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Kim Harrington Perception - A hatodik érzék című regénye, a Clarity sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub öt bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Clarity legújabb rejtélyekkel teli kalandját! 
  2014. augusztus 14-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is! 

Kim Harrington - A hatodik érzék (Clarity 2.) 

Miért pont ez? Szerettem az első részt és szeretem a krimiket is, legyen az akár tiniknek szóló, akár klasszikus, akár modern, szóval nem volt kérdéses, hogy a folytatás is a kezembe kerül majd.

Fülszöveg: Mindenki hallott már Clarity „Clare” Fernről. A suliban is jól ismerik, ő a tisztánlátó lány, akinek elég csak megérintenie egy tárgyat, és rögtön emlékképek törnek rá a múltból. Csakhogy Clare egyáltalán nem akarja celebként ünnepeltetni magát. Jobban szeret a háttérbe húzódva csendesen szemlélődni. Különleges képességét nem váltja aprópénzre. Valaki azonban Clare nyomába szegődik, csábító üzenetekkel és ajándékokkal halmozza el, ahol csak felbukkan a lány. Ki lehet a titkos csodáló? Vajon a vonzó Gabriel, aki miatt Clare szíve mindig hevesebben ver? Vagy talán a lány korábbi barátja, Justin, aki bármit megtenne, hogy újból összejöjjenek? Egy biztos. Clare-nek mielőbb meg kell oldania a rejtélyt. Az üzenetek egyre baljósabbá válnak, ráadásul egy helybéli lánynak hirtelen nyoma vész. Clare nekilát az igazság felderítésének – mielőtt túl késő lenne. 

Vélemény: Nagyon bírtam az első részt, ezért vártam a következőt. Általában a folytatásokkal nem szoktam elégedett lenni, mert vagy átvezető kötetek, vagy nem ütnek annyira, mint az első. Aggódtam is egy kicsit, hogy milyen lesz a második rész fogadtatása nálam, de a végeredmény kellemes meglepetés volt. Megszerettem ezt a sorozatot!

  Ez talán annak köszönhető, hogy egy kötet egy ügyet ölel fel és a háttérben futnak a magánéleti szálak, így mondhatnám azt is, hogy akár külön regényként is élvezhetők a részek. Ez a módszer azért szerencsés, mert nem kell több kötetet végigizgulni, míg a főgonosz kézre kerül és nem is laposodnak el a közbenső részek. 

  A főhősnőt megkedveltem, így jó volt a narráció és (szerintem már ezerszer leírtam, hogy a krimi a nagy szerelmem) a nyomozás szál is lekötött. Azt a sajátos hangulatot szerettem még nagyon, amit az írónő megalkotott a misztikummal. A családtagok képességei miatt még egy reggeli beszélgetés is egészen más színezetet kapott. Anyu elől ugye nagyon nehéz bármit is eltitkolni és lássuk be, hogy tiniként nagyon nem szeretné az ember, ha a dolgai kiderülnének. Bírtam a két gyerek kreativitását, ahogy ezt megoldották. Ezektől a jelenetektől volt könnyed és kellemes olvasmány, de a krimi szál egy kissé borússá tette a hangulatot.


   Amellett, hogy Clare gondolatait lekötik a srácok (az ex és az új fiú, a nyomozó fia), eltűnik egy lány a városban. Megint. Clare belekeveredik az ügybe, pedig eleinte igyekszik kivonni magát belőle. Az eltűnt lány eddig magántanulóként remete életet élt és alighogy bekerült az iskolába, el is tűnt, így nagy felbolydulást keltett az eset. Holttestet nem találtak, a szökést kizártnak tartották, elrablásról szó sem volt, így mindenki értetlenül állt az eset előtt. Bár rutinos olvasóként elég hamar rájöttem, hogy mi a helyzet és hogy ki lehet benne az ügyben, azért volt néhány pillanat, amikor sikerült az írónőnek elbizonytalanítania, hogy jók-e a következtetéseim. Szeretem az ilyen könyveket, ahol vannak ilyen meglepődős pillanatok. Nagy mellénnyel hajtogatom, hogy engem nem vertek át, tudom, hogy ki a tettes és mi történt, egyre jobban belelovalom magam, aztán kiderül, hogy vissza kell sunnyognom a kertek alatt, mert tévedtem. Vagy mégsem? Szóval szeretem, ha egy könyv/nyomozás szál ennyire leköt, az írónőnek ez sikerült is. Az eset a Lepkegyűjtő című könyvre emlékeztetett, ami ennek a sokkal durvább verziója.

  Az eltűnt lány esete mellett viszont Claret jobban foglalkoztatni kezdi a titokzatos hódolója, aki egyre hátborzongatóbban viselkedik. Clare (és az olvasó is) először arra gondol, hogy a srácok versenyeznek egymással a kegyeiért, aztán meg arra, hogy csak az egyikük lehet a titokzatos hódoló, de abnormálisan (vajon melyik őrült meg? az ex vagy az új pasi?), de aztán arra is lehet gondolni, hogy az új barátnő Mallory kajtat Clare után, de az is lehet, hogy egészen más van a háttérben. 


  A harmadik izgalmasabb szál pedig Clare tesójának, Perrynek a szála. A sráccal is történnek érdekes dolgok, amik ugyanúgy lekötöttek, mint a másik két szál. Az ő képességét bírom a legjobban és nagyon sajnálom, hogy nem szerepel többet. Ha pedig három izgalmas szál nem lett volna elég, akkor ott volt a háttérben a szerelmi szál és az első részben megpendített apa szál is. Szóval az események végig pörögtek, azt se tudtam, hova kapjam a fejem.

  A szerelmi szál és az apa szál viszont hátránya volt a könyvnek, legalábbis nálam, nem is tartottam annyira fontosnak, hiszen a három izgalmasabb szál bőven megérte az olvasást. A vonzódást nem éreztem annyira a karakterek között, nekem tök mindegy lett volna, hogy Clarity kit választ, csak legyen már döntés. Ettől függetlenül volt egy választottam, de nem az érzelmek miatt (azokat annyira nem éreztem át), hanem ésszerű döntések alapján. Szerencsére Clare okosan döntött. Az apa szálra pedig haragszom. Nem tudni, hogy Clare és Perry apja kicsoda, él-e még, visszajön-e. Hiányoltam nagyon, hogy előrébb jussunk abban a történetszálban is, de csak megpiszkálta az írónő, jelzésértékűen, hogy ott van az, nem felejtette el, te se felejtsd el, mint olvasó, de ennél több semmi. Egyelőre nem tudok róla, hogy lenne folytatás, de ha lesz, akkor szerintem ennek egy külön kötetet fog szánni az írónő.

Összességében kellemes és egyben izgalmas olvasmány volt, peregtek az események, lehetett agyalni a rejtélyeken, voltak csavarok, szórakoztató, de borzongatós jelenetek is, szóval klassz élmény volt. Szeretném, ha lenne folytatás, mert bírom ezt a hangulatot, a szereplőket és az írónő stílusa is tetszik. 
  
________________________________________________________________________________________________ Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Perry
Tetszett: szinte az egész
Nem tetszett: a szerelmi szál egy kissé suta lett
Fordító: Vince Judit Andrea
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2014
________________________________________________________________________________________________ 
 Az írónőről - Kim Harrington

  Férjével és fiával Massachusetts-ben él. Amikor nem az írással foglalkozik, akkor többynire olvas vagy kedvenc TV sorozatát nézi, vagy a következő nyaralásáról ábrándozik. Első regényét, a Clarityt kilenc országban adták ki. 

Érdekességek 
- Anyukája Írországból származik és Kim szerint a világon neki van a legkúlabb akcentusa
- Szereti a kávé illatát, de az ízét utálja
- Disney World-mániás, 17 alkalommal járt már ott
- Minden reggelt egy doboz kólával indít
________________________________________________________________________________________________
 Nyereményjáték

   A történet főhőse, Clarity tisztánlátó, akinek elég csak megérintenie egy tárgyat és rögtön emlékképek törnek rá a múltból. Hozzá hasonlóan az lesz a feladatotok - ne féljetek, nem kell a múltba látnotok -, hogy a képkockák alapján megfejtsétek, milyen tárgynak, növénynek a részletét látjátok. Ha ez megvan, írjátok be a rafflecopter megfelelő mezőjébe, és máris esélyetek van, hogy megnyerjétek a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott nyereménykönyvek egyikét.

(A kiadó csak Magyarország területén belül postáz!) 

A sorsoláson csak az vesz részt, aki mindegyik képet megfejtette, vagy legalábbis megpróbálta! Sok sikert!
 a Rafflecopter giveaway ________________________________________________________________________________________________ 
 A turné többi állomása 

 
08/14 Dreamworld 
08/16 Kelly Lupi olvas 
08/18 Könyvszeretet
08/20 Deszy könyvajánlója
08/22 Media Addict
________________________________________________________________________________________________ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...