2013. június 30., vasárnap

Junot Díaz egy kicsit másként, avagy az első könyvbemutatós élményem

Többszörös nyomás áldozata lettem. Először is előolvasási jogot kaptam én is a Cor Leonis Kiadótól, így már a megjelenés előtt megismerhettem Junot Díaz egyik munkáját (bővebben a könyvről itt) és "szerelembe is estem". Aztán kaptam egy meghívót a könyvbemutatóra, de több okból kifolyólag nyűglődtem, hogy most menjek vagy ne menjek. Gretty "segített" eldönteni a kérdést, konkrétan elrángatott az eseményre és ezért örök hálám neki. 

  Hogy ez mekkora buli volt! 

  Életemben nem voltam még könyvbemutatón, így azt se tudtam mi fán terem egy ilyen esemény és utólag sajnálom is, hogy nem vettem részt több ilyenen. Aki szereti a könyveket és minden velük kapcsolatos dolgot, annak kötelező lenne ilyenekre járnia. 

Gretty unszolására elindultam és nagy nehezen (én, a tősgyökeres pesti eltévedtem szokás szerint) megtaláltam őt, majd bevetettük magunkat a helyszínre (Ellátó Kert), ahol összefutottunk minden olyan emberrel, akiknek a nevét eddig csak a borítók belső oldalán és emailekben láthattunk. A Cor Leonis csapata összehangoltan és profin vezényelte le az egész estét, ráadásul nem ismeretlen embereket, hanem Anger Zsoltot és Szabó Győzőt kérték fel a felolvasásra. Felolvasást írtam? Hát amit előadtak, az minden volt csak nem felolvasás, de nagyon előreszaladtam. 

  Szóval nem csak a Cor Leonis csapatával találkozhattunk személyesen, hanem más könyves bloggerekkel (Reea - Napi falat blog tulajdonosa) is, neves és még nem neves fordítókkal, illetve olyan fordítóval is, aki az amerikai sorozatokhoz gyártja a feliratokat (Luke). Várakozás közben át tudtuk beszélni a blogos dolgainkat (kinézet, lopásgátló, blogmotor szidása stb.), megismerhettük hogyan dolgozik egy fordító és nagy vonalakban az éppen fordítás alatt álló történetből is kaptunk ízelítőt. Már csak ezekért a pletyikért is megérte elmenni a könyvbemutatóra. 

  A lényeg azonban nem a háttérben folyó ismerkedés-beszélgetés volt, hanem maga az előadás. Hangulati aláfestésként zene szólt, a falra a könyvekhez illő képeket és videókat vetítettek, így az egész atmoszféra magába szippantotta az embert. Anger Zsolt és Szabó Győző, mint ahogy azt Gretty is írta, nem felolvasta a regény egy-két részletét, hanem ülve eljátszották Yuniort és a mellékszereplőket. A mély hangjuk, a macsó kinézetük és az előadásmódjuk annyira illett a regénybeli karakterhez, hogy egészen más színben tüntette fel előttünk a könyvet. Bár én elsőre is éreztem az Így veszíted el olvasása közben Yunior erős hangját, de az előadás másoknak egészen más megvilágításba helyezte a könyvet, így egyre többször hallottam azt, hogy: "újra el kell olvasnom a könyvet". És igen, a könyv újraolvasós, főleg az előadás után. 

  Potyogtak a könnyeink a nevetéstől, főleg, amikor a női szerepeket játszották és egy emberként komorodtunk el, amikor egy mellbevágó jelenet következett. Olyan volt az egész, mintha egy kisebb színházi előadást néznénk, erről árulkodott a vastaps is, aminek sajnos itt nem volt eredménye, mert az előadók nem jöttek vissza nagy bánatomra, pedig az egész könyvet hallani szerettem volna tőlük. 

  Ódákat tudnék még zengeni erről az egy-két óráról, ami úgy felfrissített egy unalmas, robotolós hétköznap estém, mintha egy hétvégi pihenésen vettem volna részt, de csak annyit mondok, hogy megéri könyvbemutatókra járni, főleg ha ilyen vendéggárdáról van szó és ilyen profi a szervezés. 

 Köszönöm az élményt a Cor Leonis Kiadónak

  Szóval ha Gretty váratlanul felhív, hogy menj vele könyvbemutatóra, akkor csak menj bátran, ne próbálj meg vele ellenkezni, úgysem fog sikerülni! :)

  A Youtube-on számos videó van fent az "előadásról", (pl. ez) megéri belenézni, főleg hogyha a könyvről szóló kritikák és a könyvbemutatós leírások nem győztek még meg arról, hogy érdemes a könyvet elolvasni. Érdemes, hidd el! (Pletyi: Egy-két videón mi is látszunk Grettyvel).
_______________________________________________________________________________________________

2 megjegyzés:

  1. Megjegyzem, a Könyvhétre nem rángattalak el, és látszik is az eredmény, mert 5 napig vártalak, és felém se szagoltál. :P

    VálaszTörlés
  2. Jogos, hogy kikapok. :) De nagyon sok háttér dolog volt, ami akadályozott, majd elmesélem egy kávé mellett, hogyha erre jársz valamikor. :)

    VálaszTörlés

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...